1973 Nyíregyháza

Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest

Kozák Kata kiállítása

Marczinka Csaba

Új Művészet, 2006. március, 3. szám

Emberi kapcsolatokról beszél a vászon
Kozák Kata festőművész

Nyíregyháza (KM) – Tőlünk indult és művészként most hozzánk tért vissza, hogy élvezhessük alkotásai szín- és formavilágát, sajátos hangulatát.

Nyíregyházán, a Képző- és Zeneművészeti Szakközépiskolában – Egri Erzsébet irányításával – vált nyilvánvalóvá Kozák Kata számára, hogy a festészetben keresi majd az önmegvalósítás és persze a megélhetés forrását. Érettségi után egyenes út vezetett a Magyar Képzőművészeti Egyetemre, ahol festő szakon, Gerzson Pál és Molnár Sándor osztályában 1998-ban végzett. Azóta a maga útját járja, egymást érték s érik a kiállításai, amelyen egy laikusnak talán a tiszta portrék és az absztrakt ábrázolások közötti ellentét tűnik fel a leginkább.
– Előbbinél egy személyt kell lefesteni, tehát az arcnak fontos szerepe van az egyéniség tükrözésében, az alakok ábrázolásánál viszont a mozdulat a fontos – tömörít a laikus kérdésére Kozák Kata. A röpke beszélgetés során aztán kifejti: szerinte egy képen fontos a forma és a szín, de legyen figurális is, amitől mondanivalót nyer, mert önmagukban az absztrakt formák számára nem hordoznak témát.

Új témákat kutatva

Általában kávéházas hangulatot fest meg, de a kezén születő alakok a természetben, egy szobában vagy éppen az utcán is beszélgetnek. Ebből kitűnik: mindig a kontaktusokat keresi, azt, hogy az emberek milyen helyzetekben festhetők meg együtt. Eddig a hétköznapokból merített, most viszont azt tervezi: bibliai, mitológiai témákat ragad meg, de abban is őrzi majd az emberközpontúságot.
A művészek élete számára is kettősséget hordoz: portrék festésével megrendelésekre dolgozik, csak ebben fogad el beleszólást, a saját akaratára születő képeknél viszont nem alkuszik senkivel és semmivel. S hogy a képzőművészet mennyire tág terület, azt jelzi az is: honlapokat szerkeszt és illusztrál, utóbbit most családi vállalkozásban is kamatoztatja. Férje, Vékás Sándor költő gyermekverseihez ő készíti a rajzokat. Ezekből egy sorozat kiadását tervezik, az első két kötet már elkészült. (További információk a művész honlapján olvashatók: www.kozakkata.hu. Kozák Kata kiállítása Nyíregyházán a Plaza Galériában tekinthető meg január 24-ig, a tárlat anyaga ezt követően Debrecenbe, a DOTE Galériába költözik.)

Nyéki Zsolt, 2002, január, Kelet-Magyarország

                  Expresszív formák, változatos színvilág

Az akkor épphogy húszéves Kozák Kata még Nyíregyházán mutatkozott be képeivel egy csoportos tárlaton, mint a Képzőművészeti Egyetem első éves hallgatója. A szülővárosában történt első kiállítást aztán az egyetem elvégzése után sorra követték a tárlatok, immár önállóan. A festőművésznő most már országosan elismert, a látogató számos galériában megtalálhatja  Kozák Kata alkotásait. Az egyetemen Gerzson Pál, majd Molnár Sándor tanítványa volt. A felvételin Gerzson Pál választotta tanítványként, majd a mester nyugdíjba vonulása miatt kellett váltania. Ez a váltás azonban nem okozott törést, mert mindkettőjüktől megkapta mindazt, amire az induláshoz szüksége volt. Az alapokat Gerzson Pálnak köszönheti, de így visszaidézve az egyetemi időszakot, mégis elmondhatja, hogy sikeres volt ez a váltás, Molnár Sándor látásmódja sokat segített saját karaktere kialakításában. Óhatatlan az a kérdés, hogy miként válik valakiből festőművész, mikor villan fel az adottság, ami jelt adhat egy pályán való elindulásra. Nevetve meséli, hogy nála már az óvodában megcsillant valami. Az akkori idők szellemének megfelelően az állami ünnepek előtt az óvónők rajzoltattak a gyerekekkel. Szinte mindenki egy nemzeti színű és egy vörös zászlót rajzolt, lévén november hetedike közeledett. Kozák Kata gondolt egyet, hogy miért, vagy miért sem, ő egy Lenin portrét rajzolt. Nagy volt a derültség, talán még nagyobb a meglepetés az óvónők körében, de az tény, hogy egykori óvodájában évekig őrizték a főfalon azt a rajzot, mondván, ez a kislány még viheti valamire a képzőművészetben. Nem tévedtek.
Egy kritikusa azt írta Kozák Kata képeiről, hogy azokat a helyenként szigorúan geometrikus mértanias formák, és élénk, változatos színvilág ötvözete jellemzi. Olyanok, mintha a kubizmust idéző grafikai világot kereszteznénk egy impresszionizmust jellemző élénk-erős színvilággal. A művésznő viszont az impresszionizmus helyett inkább az expresszionizmus használná, mert az jobban kifejezi a művész érzésvilágát. A kritikában az is szerepel, hogy Kozák Kata festményei a múlt század elejére emlékeztetnek, a képek tematikája mintha Párizst idéznék. Nem kötődik az említett kor egyetlen mesteréhez sem, legalábbis hódoló tanítványként nem. Inkább egyfajta távlatos tisztelettel képes felidézni a 20. század eleji hangulatokat és irányzatokat. A kávéházbelsők és a félhomályosan szivárványos fényekben villódzó belső terek jellemzik a műveket.
Egy másik kritikában az olvasható, hogy Kozák Kata, amikor a képeket abbahagyja, ott él benne a kétely: nincs megnyugvás a művészetben, csak állandó keresés. Meri vállalni egyéni gondolkodásmódját, mérnöki szigorral formál, ám illékonyan felszabadult a színek visszhangjának keresésénél.
 Amikor a munka folyamatáról beszélgettünk, azt mondta, hogy mozdulat vázlatokból indul ki. Általában életképeket fest, ezek egy alakosak, de vannak több alakosak is. A mozdulat a fontos, arcokat nem fest meg, nincsenek alakjainak szemei, mert azok elvonnák a figyelmet, a képet szemlélő csak a szemre figyelne. Nemcsak belülről táplálkozik, fontos számára az, amit mások megtapasztaltak. Szívesen használja fel előző korok festőművészeinek tapasztalatait. Ebben segítségére voltak a mesterei is. A festmény születésének első lépése a skicc, ceruzával készít vázlatot, majd következik az akvarell. Ahogy szétfolyik a vízfesték, az fehér szigeteket hagy, amolyan levegős hatást vált ki, és ekkor már jöhet az olaj. Több modell vázlat készül a megvalósulás előtt.
Kozák Kata szerint a festők közül szinte mindenkinek vannak korszakai, így neki is. Érthető, hiszen az ember személyisége is változik élete folyamán. Ezek a korszakok azonban nála nem határolódnak el élesen, létezik egy folyamatos átmenet. Kezdetben csak a kék színt tudta elképzelni, majd megjegyzi, hogy abban az időben nemcsak a képein, hanem a ruháiban is. A színelmélet szerint minden színnek van valamilye lélektani háttere. A kék a szabadságot fejezi ki, a végtelent, akár a tenger, vagy az égbolt. Kissé hideg szín, és a tisztaságnak is a jelképe. Amikor a gyerekei megszülettek egy rövid lila korszak jelentette az átmenetet a pirosba, majd a barnába. A család és a gyerekek révén már függésbe kerül az ember, korlátozódik a mozgástere. A piros élénk, meleg szín, míg a barna, a föld színe a megállapodást jelenti.
Az ihletről azt mondja, hogy ő folyamatában dolgozik, akár több képen is, nem feltétlen kell egy külön indíttatás. Elfogadta mesterének azt a megállapítását, hogy a színésznek sem kell ihlett minden este ahhoz, hogy eljátssza szerepét. Természetesen neki is vannak kedvencei a művek közül, és érdekesnek tartja, hogy egy-egy kép kapcsán, ki, mit gondol arról. Előfordult már, hogy a szemlélődő mást fedezett fel a festményén, mint amire ő gondolt az alkotás közben. Így fordulhatott elő, hogy valaki lovakat érzékelt, és ezért később egy lovas témájú képre kapott megrendelést.Több száz között van a már elkészült és bemutatott festményeinek száma. És ha már szóba jöttek a szívéhez legközelebb álló képek, akkor az Esthajnal különösen kedvenc, de a Vándor is ide sorolható. Említi a három méteres Kilencvenfokos fordulat címet kapott képet, amely ugyanaz, csak elfordítva másképp értelmezhető. Vannak külföldi gyűjtök tulajdonában is Kozák Kata képek, és a hazai galériáknak is állandó szereplője. A már említettek mellett a legismertebbek közé tartozik a Kánikula, a Vízívilág, a Kávéliget, a Tere-fere, a Kék túra, A szó elszáll, a Társasjáték, a Végre otthon, a Zuhanás, az Aktok kékben, pirosban és ruhában, A fagy baltája, az Ásítás, vagy az Elbocsátás.

                Lázár Lajos, Sikeres Nők, 2009., november, XII. évf. 140. sz

Új Művészet, Cs. Tóth János, 2001, július